Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. rész - Az animációs film kezdetei

2010.10.14

cA film kezdeti korszakától fogva léteztek az animáció bizonyos elemeit tartalmazó filmek. Émile Reynaud vonalas rajzai, amelyeket praxinoszkópjához készített, a filmanimáció fontos előfutárai. Ez a zoetrope-hoz hasonló forgódob tükrök segítségével jelenítette meg a mozgóképeket, nem nyílásokon kellett bepillantani. 1882 körül Reynaud tükrök és egy lámpa segítségével rövid rajzsorozatokat vetített egy vászonra. 1889-ben megalkotta a praxinoszkóp jóval nagyobb változatát. 1892-től kezdve rendszeresen tartott nyilvános előadásokat, amelyeken hosszú, széles szalagokra kézzel festett képkockákat vetített.

 

Kép

Ezek voltak az első nyilvános mozgóképes vetítések, noha a vásznon megjelenő kép reszketett és lassan mozgott. A szalagok előállítása aprólékos munkát igényelt, Reynaud filmjeit tehát nem lehetett könnyen sokszorosítani. A fényképcsíkok praktikusabbnak tűntek, ezért Reynaud 1895-ben fényképezőgépet használt praxinoszkóp filmjeinek elkészítéséhez. 1900-ra azonban a többi, egyszerűbb mozgóképvetítő berendezés kiszorította a praxinoszkópot. Kétségbeesésében Reynaud megsemmisítette gépeit, nemrégiben azonban sikerült előállítani belőlük néhány másolatot. Nem egy korai filmben felléptek a vaudeville-ek gyorsrajzoló művészei, például J. Stuart Blackton, a Vitagraph egik megalapítója. Vannak bizonyítékok arra, hogy az 1890-es években reklámfilmekhez és optikai játékvetítőkhöz készültek tárgyak vagy rajzok mozgásának illúzióját keltő, kockáról kockára fölvett fényképfelvételek.

 

 

Meghatározások

Az animációs filmet leginkább olyan mozgóképként lehet meghatározni, amely a rajzokat és tárgyakat oly módon rendezi el, hogy sorozatban fényképezve vagy mozgóképen kivetítve szabályozott mozgás illúzióját kelti. A gyakorlatban viszont az animáció mibenlétét a technikai, tematikus és gyártási megfontolások variációi határozzák meg.

Technika

David Robinson 1991-ben rámutatott, hogy a rajzok animálása a fotók animálásának első lépése volt, de ennek története eltér a filmtörténettől.Ha vizsgálódásunkat leszűkítjük a moziban vetített animációs filmekre, lehetséges kiindulópontunk 1898. Bár nincs bizonyíték egyik állításra sem, az animációs technikát J. Stuart Blackton az USA-ban és Arthur Melbourne-Cooper Angliában fedezte fel, egymástól függetlenül. Mindketten azt állították, hogy elsőként aknázták ki a mozgóképes kamera alternatív használati módját. Úgy manipulálták a tárgyak látványát, hogy egyszerre csak egy vagy néhány filmkockát exponáltak a hagyományos kinematográfia által teremtett mozgás illúziójának utánzása érdekében. A vetítés során nincs különbség abban, hogy a képeket másodpercenként 16-24-szer vagy meghatározatlan időtartammal exponálták: a mozgás illúziója ugyanaz. Következésképpen az animáció hagyományos technikai definíciója, azaz hogy a filmet kockánként veszik fel, nyilvánvalóan helytelen. Minden filmet kockánként komponálnak, exponálnak és vetítenek (máskülönben a kép zavaros, homályos lenne). A meghatározó technikai tényező a vásznon elérni szándékozott hatásban rejlik.

Műfaj

A filmiparon belül a jelek szerint 1906-ban kezdődött az animáció, amikor Blackton elkészítette a Vitagraph számára a Humorous Phases of Funny Facest (Mókás arcok mulatságos változásai). Ez úgy készült, hogy néhány kép exponálása után a krétarajzot letörölték, kissé módosítva újra megrajzolták, majd további kockákat exponáltak. Az arcok kockáról kockára alakulnak ki benne, ahogy Blackton minden fázist újabb vonalakkal egészített ki. Lassan megjelenik egy-egy arc, de nem mozog, csak a legvégén, amikor a szemét forgatja. Ebből az a hatás keletkezett, hogy a rajzok maguktól mozognak.Ugyanabban az évben a Pathénál elkészült a Le Théátre de Petit Bob (Kicsi Bob színháza), amelyhez a spanyol filmes, Segundo de Chomón egyszeri expozíciókat készített a nagy türelemmel kockáról kockára elmozdított tárgyakról, mígnem látszólag életre keltek a kisfiú dobozának játékai. A tárgyaknak ezt a fajta megelevenedését pixillációnak nevezzük. Émile Cohl Fantazmagória (Fantasmagorie, 1908) című filmje is a rajzoló életre kelt és alkotójuktól független életet élő rajzait mutatta be. Ezek a konvenciók lassan jellegzetes témákká és ikonográfiákká váltak, amelyek az animációs műfajt megkülönböztették más filmes újításoktól. 1913 előtt az animáció rendszerint tárgyakat, játékokat, bábokat és kivágásokat vett igénybe, de a rajzok aránya a tárgyakkal szemben fokozatosan nőtt egészen addig, amíg 1915 után a rajzok már (különösen a képregényszerű sorozatok) a műfaj lényegét alkották.

 

Az animációs filmek elkészítése rengeteg időt és munkát igényelt. Ezeket a filmeket a korai korszakban rendszerint egyetlen művész készítette egyedül vagy egy asszisztenssel.

Témák és konvenciók

Jellegzetes témái alapján kell-e meghatároznunk az animációt? Egyes elemzők az animáció lényegi metaforájának tartják az "élet illúziójának megteremtését". Másik visszatérő motívum az animátor (vagy szimbolikus helyettesítőjének) szerepeltetése. Ugyancsak állandó téma a filmben megjelenített világ és az animátor, valamint a nézők "valóságos" világának összekeveredése.

Az animációs filmeket kulturálisan is meghatározhatjuk. Szívósan tartja magát az az elképzelés, hogy az animáció humoros műfaj, amely főleg a gyerekeknek szól. Valóban, a gyerekek mindig is a rajzfilmek legfőbb közönsége voltak és lesznek, ám az animáció jóval több, mint egyszerű rajzfilm és nem szabad elfelejtenünk, hogy a klasszikus animációs filmeket a nagyközönségnek és nem pusztán az ifjúságnak készítették. Az animáció kulturális megközelítésű definíciójának ezért számításba kell vennie a műfaj sajátos humorát, de szoros kapcsolatát a mágikussal és a természetfelettivel (különösen a korai korszakban) ugyanúgy. Az animáció egyedülálló módon képes meríteni a pszichológiai folyamatok, például a fantázia vagy az infantilis regresszió lehetőségeiből.

Gyártás

Akár stúdiókban, akár kis műhelyekben készítették az animációs filmeket, előállításukhoz mindenképpen speciális gyártási egységekre volt szükség. Rövidesen sajátos helyet foglaltak el a moziműsorban. Az animációs film után nem jöhetett sem "valódi" film (híradó vagy dokumentumfilm), sem drámai film (játékfilm), hanem csakis humoros műsorszám: burleszk, idomított állatok, esetleg rajzos vagy bábmutatvány.

 Előzmények

Kép

A "trükkfilm" az egyik legkorábbi filmes műfajnak számít. Noha elsősorban a francia bűvészből filmessé lett Georges Méliés nevével azonosítják, 1898 és 1908 között számos országban készítettek ilyen filmeket. A filmezés során a kamerát megállították, valamit változtattak a képen (például kicserélték a lány alakját egy csontvázra), majd folytatódott a filmezés.

Méliés maga nemigen használta ezt a technikát,  James Stuart Blackton alkalmazta inkább, a Vitagraph Company egyik alapítója és az egyik első igazi animációs rajzfilmnek tekintett alkotás, a Humorous Phases of Funny Faces létrehozója. 1906-07-ben Blackton vagy fél tucat filmet készített, amely animációs effekteket tartalmazott. Legismertebb filmje a Kísértetszálloda (The Haunted Hotel, 1907. február), mely Európában bombasiker volt, főként az evőeszközök közelképének animációja miatt. A "bűvös" mozgás valóságos színészekkel forgatott filmen belül jelent meg. A szálloda egyik vendégét természetfeletti erők háborgatják, amelyek kettős exponálás, drótok, pillanatmegállítás és más trükkök folytán jelennek meg a vásznon. Az egyik jelenetben egy asztalon heverő tárgyak közeli képét látjuk. A kés magától megmozdul, szeletet vág a kenyérből és megvajazza. A Kísértetszálloda a Vitagraph új párizsi irodájának egyik első terméke volt, amelyet azután sokan utánoztak külföldön. Blackton Vitagraph-munkái mély hatást tettek számos filmkészítőre, köztük spanyol, de Franciaországban alkotó Segundo de Chomónra, az angol Melbourne-Cooperre és Walter S. Boothra, valamint az Edisonnál dolgozó amerikai Edwin S. Porterre és a Biographnál dolgozó Billy Blitzerre.

E trükkfilmben az animáció alapvetően maga is trükk volt. Ahogy a kéz bűvészkedése a bűvészmutatványokban, az animációs rész ezekben a rövidfilmekben a közönség elbűvölésére, szórakoztatására szolgált, arra, hogy a néző kíváncsiságát felkeltse. Az újdonság elmúltával egyes producerek, nevezetesen maga Blackton is, felhagytak a gyártással. Mások kiterjesztették a műfaj határait, változtattak rajta, s ez űj, független műfaj létrejöttét eredményezte.

Kézművesek: Cohl és McCay

A kizárólag animációs rajzolással foglalkozó első művész Émile Cohl volt, aki 1908 és 1910 között elsősorban a Gaumont-nak dolgozott. Émile Cohl karikaturista és képregényrajzoló volt, mielőtt ötvenéves kora táján felfedezte a filmet. Megszállott művész volt, gyorsan kitalált számos animációs eljárást, melyek azóta is nélkülözhetetlenek. Ilyen például a megvilágított animációs állvány a függőlegesen ráhelyezett, elektromosan hajtott kamerával vagy a mozgás időtartamának és a tér lencsemélységének kiszámolására használt táblázatok. Kamerája elé különféle tárgyakat helyezett: rajzokat, maketteket, bábokat, fotókivágásokat, homokot, bélyegeket és más apróságokat. Ami filmjeiben nem jelent me, az a hagyományos, lineáris cselekmény volt; grafikusi múltjából viszont mindig változó, fantasztikus háttérrajzokat merített, melyek irracionális logikával és obskurus szimbolizmussal alakultak át egymásba. Cohl ma már bizarrnak tűnő filmjei akkoriban hihetetlenül népszerűek voltak. Első rajzfilmje a Fantazmagória (Fantazmagorie, 1908).

A folyamatos mozgást úgy állította elő, hogy minden egyes rajzot egy alulról megvilágított üveglapra helyezett,s a következő üres lapra apró változtatásokkal másolta át a figurákat. Cohl valóságos szereplőkkel is forgatott filmeket, amelyekbe gyakran illesztett animációs képsorokat. Dolgozott a Pathé és az Éclair számára, az utóbbi 1912-ben amerikai leányvállalatánál vezetőként is alkalmazta a New Jersey-beli Fort Lee-ben. George McManus képregényéből, a The Newlyweds and their Babyből ('Új házasok és kisbabájuk') rajzfilmsorozatot adaptált. A tizennégy részes sorozat sikere számos képregényrajzolót inspirált arra, hogy saját munkáik animációs változatát is elkészítsék vagy elkészíttessék. A tízes években, csakúgy, mint Méliés, ő is visszavonult, és szegénységben élt haláláig, 1938-ig.

 

Az Egyesült Államokban a kiváló képregényrajzoló és varietészereplő, McCay is készített animációs filmeket, amelyeket kezdetben színpadi fellépésein vetített. Első filmjét, a Little Nemót (Kicsi Nemo) 1911-ben fejezte be, ennek figurái népszerű képregénye. az újságban megjelent  "Little Nemo in Slumberland" (Kicsi Nemo álomországban) szereplői voltak.

 

A film élő prológusa bemutatja, hogyan készült az animációhoz szükséges rajzok óriási tömege. Az alakokat aprólékosan reprodukálták kártyákon, A Vitagraph lefilmezte, és a kópiát McCay kockáról kockára gondosan kiszínezte. A premieren McCay büszkén mutatta be a több ezer rajzot és a lapozóberendezést, amely a mozdulatok ellenőrzését könnyítette meg. Nemcsak szóbeli magyarázatban összegezte az animáció lényegét, de azt is bemutatta a nézők tömegének, hogyan kell animációs rajzfilmet rajzolni és filmezni. 1912-ben elkészítette The Story of a Mosquito ('Egy szúnyog története') című filmjét, melyben statikus hátteret használt, és minden ábránál újrarajzolta. Érdekes kísérleteket folytatott a perspektíva mozgatásával.

 

A Gertie-t 1914-ben mutatta be a közönség előtt, majd pedig egytekercses játékfilmként is. Ez volt a kor legtökéletesebb animációs filmje, melyet sokáig nem szárnyalt túl senki. A filmben McCay kicsalogatja Gertie-t, a dinoszauruszt barlangja rejtekéből és cirkuszi mutatványokat végeztet vele. Jogosan ünnepelték mesterműként, és jócskán növelte az animációs műfaj népszerűségét.

 

McCay következő filmjét, a The Sinking of Lusitania: An Amazing Moving Pen Picture-t 1918-ban mutatták be. A háborús tragédiát mutatta be "objektív" és "rajzfilmes" grafikus stílusban.

McCay még számos filmötletét megvalósította 1934-ben bekövetkezett haláláig.

1912 után, amikor a munkát egyszerűsítő technikák születtek és kaptak szabadalmat, az animáció a filmgyártás szerves részévé vált. A kezdetben egyedül dolgozó animátorok helyébe szakemberek csapata lépett a gyártási folyamat különböző fázisaiban. Ennek ellenére a mai napig vannak Cohl, McCay és mások nyomdokai járó, magányosan dolgozó animátorok.

A szövegek: Kristin Thompson, David Bordwell -A film története (Az animációs film kezdetei) illetve Donald Crafton - Trükkök és animáció

KÖVETKEZŐ RÉSZ:  Ladislas Starewitch életrajza

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.